Beköltözött az életébe a szenvedély. Hirtelen, váratlanul, viharszerűen. Egyáltalán nem tervezte és nem akarta, de eljött- igaz, fő gondja az volt, hogy egyoldalúan történt a lángolás. Amikor már azt gondolta, soha többet nem lesz szerelmes, akkor jött hirtelen a Férfi, aki mindenben megfelelt neki... csak éppenséggel ő nem felelt meg a Férfinak, aki csak hajtogatta, hogy nincs neki ideje sem energiája elköteleződni. sokat gondolkodott a dolgon--- vajon mikor jár el helyesn? ha megmondja a Férfinak, hogy szereti, vagy ha titkolja? Ha megmondja neki, elhagyja. Ha elhagyja, abba belehal. Ha nem mondja meg neki, akkor a Férfi azt fogja gondolni, hogy neki a kapcsolatuk így ahogy van tökéletes... nem hagyja el, de nem is veszi majd semmibe.
Elhagyatottságának és szomorúságának egyértelműen az volt az oka, hogy hiába vették körül barátok, gyerek, kutya, család, kimondhatatlanul magányosnak érezte magát és állandó jelleggel azt érezte, hogy nincs, aki megvédje őt és egyedül kell végigcsinálnia mindent, egészen a sírig. Ehhez semmi kedve nem volt. Innentől fogva mi van hátra neki? Egyértelmű: marad a kötél/gyógyszer/vonatsín vagy a grafománia.
A lassú/hirtelen halálhoz semmi kedve nem volt, hiszen ha nem sikerül, az mennyire ciki már a világ előtt, meg hát főleg a gyereke előtt nem akart égni, hiszen ha sikerül is, akkor is fel kell nevelnie valakinek azt a kölyköt, nem mindegy, hogy annak a tündéri kislánynak milyen élete lesz, kivel éli meg... nem, a gyógyszer az ciki, mert állati kellemetlen a gyomormosás. A vonatsín cseppet sem eredeti, a kötél meg… minden kötél leszakadna alatta. És különben is, élni volt kedve, csak éppen nagyon-nagyon magányos volt az éppen akkori élete. Ezt kellett kiírnia magából, feldolgoznia és valahogy legyűrnie önmagában.
És a boldogságról akart írni, arról, hogy van újrakezdés. Annyira a könyve körül forgott már délután is az agya, hogy felhívta gyermeke apját, elújságolta neki, hogy Julinak van fülbevalója, hogy ugyan még csak 10 éves, de elkezdett majomkodni… és főleg azért hívta, mert tanácstalan volt, hogy megvegye vagy ne neki azt a bizonyos könyvet, aminek az volt a címe, hogy mindent a szexről. A gyerek apja nem vette fel, de visszahívta 10 perccel később, amikor már mindegy volt, mert döntött, megoldotta egyedül, és tulajdonképpen nem is megoldásra várt, hanem csak egy egyszerű véleményre, hogy ne a barátnőivel kelljen megbeszélnie a gyereknevelést, hanem az élete nagy szerelmével, aki mellesleg a kislány másik szülője. És ott állt magányosan a könyvesboltban, majdnem lemeredve, nem tudta, hogy most mit mondjon, hogy helyesen teszi-e, ha a kislánynak azt magyarázza el, hogy várjon még azokkal az információkkal, mert még előtte az élet, nem kell mindent azonnal megtudnia. De elmagyarázta neki, mert ezt látta helyesnek és majdnem sírt, amíg azon őrlődött, hogy mitévő legyen. Aztán visszahívta őt a volt nagyszerelme, megosztotta vele a véleményét és egyetértettek a témában. Biztosan azt gondolta magában a Férfi, hogy ez a nő meghibbant, hiszen itt vagyunk elváltunk lassan 10 éve, különélünk, nekem is megvan az életem, neki is megvan az élete, mindenki boldog így ahogy van, mit akar ez most itt ilyen hülyeségeket kérdezni tőlem, amikor az asszony eddig is mindent egyedül oldott meg. De nem tett megjegyzést, nem volt gonosz, érezni lehetett a hangján, hogy határozottan örült annak, hogy gondolt rá.
Tehát ennyire nagyon magányos volt, mert nem beszélhet meg mindent az anyukájával, mégsem, akármennyire is szereti, de azért ő mégiscsak az anyja, nem a párja. És nem tudta, hogy kivel beszéli meg ezeket a dolgokat a jövőben. Ki lesz az ő lelkitársa és ki védi meg?
Szóval csakazértis megírja azt a könyvet, csak először megpróbál lélegzetvételnyi időhöz és erőhöz jutni. Most elment a nyár, vége lett seperc alatt és tulajdonképpen semmi nem történt azonkívül, hogy sokat ment a Balatonra, de nem pasizott be, nem szült gyereket és még csak teherbe sem esett. Ellenben már úgy fáj mindkét szeme a számítógéptől, hogy majd" kifolyik, és már most fáradt.
Csak meg kell írnia azt a könyvet. A sikerről, meg a szerelemről. Mert különben... az a kevés remény, ami benne megvan, az is eltűnik, meghal, kihal, elmúlik.
Ott kezdődik, hogy felvette a jegygyűrűjét. Ezzel valamelyest kifejezi, bebizonyítja azt, hogy valaha ő is csábító nő volt, akit valaki (akármilyen nagy baromnak is bizonyult) megkívánta, talán szerette is és feleségül vette. Próbáljuk meg most elfelejteni, hogy megcsalta, becsapta, lealázta.
Aztán ott folytatódik, hogy elkezdett, vagy nem is: inkább folytatta a fogyókúrát. 10 kilót akar lefogynii októberig, ha törik, ha szakad. Na ez a része nem megy. Túlságosan szereti a csokit és a fagylaltot. Hiába akar úszni, nem megy, nem tud elmenni időben a munkahelyéről, nem tud este már semmit sem csinálni, mert annyira elfáradt.
Itt áll nem is olyan nagyon sokévesen és teljesen elfásult, hogy lesz ebből sikersztori???
De tulajdonképpen nem is őt szereti, hanem a szerelmet, az emlékekeket, amiket együtt átéltek. Szerette, persze, hogy szerette. csak ez elmúlt, olyan gyorsan... Olyan észrevétlenül, hogy egészen elszomorította a gondolat.
De lesz még boldogságban része, lesz még szenvedély az életében, tudja, érzi a zsigereiben, hiszen még fiatal és tele van életerővel és boldogsávággyal.
Azon gondolkodott már sokszor, hogy miért is lett vége. Hogy a gyerekének apját talán sokkal nagyobb türelemmel kellett volna elviselnie, hiszen soha, azóta sem és addig sem volt senki akit ennyire szeretett volna. Talán fiatal volt és türelmetlen, igen, ez egészen bizonyos, nem lett volna szabad annyira könnyen feladni a harcot, egy vállrándítással elhagynia őt. Hiszen szerelem volt az övék, első látásra fellobbanó láng, hirtelen rajongás, teljes őrület és harmónia. Ezt ő leseperte, mert meggyőződése volt, hogy annyi év elteltével ez el is múlt.
Pedig a mai napig is szereti őt...
Nagyon nyugodtan aludt és végre, hetek óta először nem táblázatokról és számokról álmodott, hanem igazi álomban volt része. Olyan álomban, ahola messzire költözöttek hazatérnek, ahol az elvesztettnek hitt barátok újból jelentkeznek. Úgy döntött, hogy attól a perctől kezdve, hogy felébredt, nem fog többet idegeskedni, nem fogják érdekelni a minden napi gondok, hanem csak és kizárólag pozitív gondolatok fognak járni a fejében.
És egész nap csak dolgozott, dolgozott... Egy fikarcnyi pozitív dolog nem történt vele, mégis... sokkal nyugodtabban ért haza a műsora végére, mint előző este.
Tudta már azt is, hogy miről szól majd a regénye. A szerelemről, a rajongásról, a veszteségekről, a szenvedélyről és az újrakezdésről.
Ez az ő története lesz a saját érzelmi utazásairól.
Hazament a munkából és bekapcsolta a tévét. Automatikusan, mert nem volt otthon senki. Leült elé, aztán rájött, hogy már vége van annak a műsornak, amit nézni szokott, - hogy a csudába, hát hány óra van???- jesszusom, ma is négy órával többet voltam bent, mint kellett volna... Ki fizeti ki nekem a túlórákat?
Kiült a teraszra, elszívott egy cigarettát. Aztán még egyet. És újra rágyújtott. Na ez is elfogyott. Remek. Akkor most mit csináljon? Üres a ház, a család többi tagja nyaral. Lezuhanyzott, hajat mosott. Blogot kéne írni. De nem, senkit nem izgat a munkahelyi élete, ahol bizony vannak, akik egész nap nem csinálnak az égadta világon semmit. Másról meg minek írjon, amikor... tulajdonképpen egész nap csak dolgozott.
Bekapcsolja a számítógépet. A gyereke apja küldött neki képeket Korzikáról. Azta... de ronda egy hely az is... Idén neki nem lesz igazi nyaralásra pénze. Válság van. Kéne valami... valami világot rengető ötlet, amiből jól meggazdagszik és otthagyhatja azt a nyamvadt céget, ami már amúgyis dől össze.
Na, akkor mi lenne, ha...???? Írna egy könyvet? De nem olyan fejő séva stílusban. Nem valami szemetet... hanem valami igazi, mélyérzésű, komoly, szentimentális, erkölcsi mondandóval bíró igazi regényt. Nem, az most nem fog menni, mesét kéne írni a gyerekének.
Ez sem jó ötlet. Már olyan művelt az a kislány, annyi mesét ismer, hogy azonnal leszólná az anyja által írt mesét.
Hagyja érlelődni a fejében a gondolatokat, a történetet, a szereplőket, eldönti végre, hogy mi is lesz a téma, miről szól a sztori, vidám lesz-e avagy szomorú... és amikor eredményre jut, akkor megosztja a publikummal.
